Az elmúlt hétvége és hetem is meglepő magaslatokat vagy épp mélységeket hozott. Olyannyira nem történt semmi, vagy amikor történt nem volt velem a fényképezőm, hogy képek ebben a posztban nagyon nem lesznek.
Szombaton az üres lakásban pihentem és depiztem, pár 24 résszel elütve az időt, meg azon agonizáltam, hogy elfogadjam-e az esti munkát egy legénybúcsúztatón, ahol elég furcsa dolgok is eszébe jutottak a szervezőnek (rendőr ruhában legyünk, majd hogy a feladtom, hogy itassam a vendégeket (open bar volt) és ha kell igyak velük), aztán persze mindig visszakozott, de addigra eléggé felhergeltem magam, viszont már megígértem a Kamilnak, hogy elmegyek és a főnöke testvére a főszervező. Szóval agonizáltam, de végül nem mentem el. Helyette egy közepesen szar bollywood mozi és vacsi az Imrannal... Másnap reggel kissé jobb kedvben ébredtem, és kitakarítottam a lakást, majd azt terveztük, hogy elmegyünk a szabóhoz, de ez nem jött össze mivel vasárnap zárva van (természetesen...). Aztán találkoztunk Rajivval és hárman elmentünk egy másik filmre, az első bollywood vígjátékom. Meglepően vicces volt :) Persze volt benne elmaradhatatlan énekes, klisés , táncos jelenet :))) de az alaphelyzet, a poénok és a történet is tűrhető volt :) utána hárman vacsiztunk és azt hittem vége is a hétvégének, de incredible India mindig tartogat valamit :)
mikor hazajöttem a komplexum mellett valami koncertes fesztivál volt olyan hangerővel, mintha a párnám alat lenne a mélynyomó, így rávettem a Ievát és a Jurist, hogy aludni úgysem tudunk, menjünk már nézzük meg :) na hát ebből szép kis élmény lett. A rendezvény egy sátorban volt, ahol a színpadon egy közepesen rossz énekes multtatta a népet, mi a sátoron kívül az utolsó sornál megálltunk (és így is láttunk nagyjából a tömeg felett :D), ahol néhány perc múlva megjelent egy fickó, hogy szeretnénk-e leülni. Mondtam, hogy jól elvagyunk, de nagyon ragaszkodott hozzá, és némi hezitálás után belementünk, gondoltam kert helyet a hátsó sorokban. De nem nem :) beértünk a sátorba és elindult az első sor felé... és véletlenül vagy sem, hirtelen elhallgatott a zene, és felkapcsolták a villanyt, úgyhogy mindenki jó alaposan meg tudot bámulni minket, a hátsó sorban fiatal fiúk táncoltak, ők örömujjongássban törtek ki.... szóval ha valaki nem vett volna észre eddig, akkor erre biztos odanézett. Szerintem az esküvőmön nem fog ennyi ember bámulni, és nem fogok ennyire koncentrálni, hogy ne essek orra. Na a fickó tényleg az első sorhoz vezetett, ahol felállított három székről gyerekekekt (cikiiiii) és oda leültettek minket. És mindezután folytatódott a koncert :) a gyerekek tátott szájjal nevetgélve néztek minket majd néha a műsort is :) aztán megkínált a főszervező (tetőtöl talpig fehérben – mint a filmekben az afrikai politikusok) kávéval, persze el kellett fogadni, pillanatok alatt díszvendégek lettünk... utána jött egy prögősebb szám, na erre a gyerekek felkértek táncolni minket, nem lehetett nemet mondani, hátam mögött a teljes közönség és tömeg, két kezembe összesen kb nyolc kislány csimpaszkodik, ogy elmondhassa, hogy velem táncolt, hátulról profi kamerás szemből kb 10 telefonnal videóztak... nem voltam vörös az utolsó hajszálamig, neeeeeem :)))
A színpad és a remek énekes, ajánlom figyelmetekbe a mozdulatait és a farmerját (amit el nem tudom képzelni, hogy hogy húzott fel).
A tomboló kölykök :)
És a sátor egyik fele, középen vonultunk be, remélem így jobban elképzelhető a tömeg :)
Kiderítettük, hogy mivel valami fesztivál/ünnep van (a bölcsesség istennőjéé, ezért ez a környék ilyenkor nem dolgozik, és együtt ünnepelnek, minden évben ugyanekkor van ez a fesztivál, és apraja nagyja ilyenkor kiöltözik és eljön, együtt mulatnak és egyáltalán szép szokás, itt voltunk mi a színpadi sztárok mellett a fő attrakció :) belegondoltam, hogy otthon egy ilyen helyzetben mi hogyan fogadtunk volna furcsa feltünő idegeneket, szerintem nem hasonlított volna. Hihetetlenül barátságos népek a nyugat bengáliak, állítólag delhiben nem ennyire kedvesek az emberek, meglátjuk. Ez mindenesetre biztos nagyon fog hiányozni, annyi az élet, személyes kapcsolat és az érzelem az utcán, a boltban és mindenhol, hogy öröm látni. (persze ha nézeteltérés van, akkor jól be is pörögnek a sok érzelemtől, de hát a kettő együtt jár.)
Múlt hét végén beköltözött az új szobatársam, aki előszeretettel forgolódik és mászik át az én felemre éjszaka; én rossz alvó lévén könnyen felébredek és nehezen alszok vissza, nem jó kombó. De vasárnap ez a dolog odáig fajult, hogy arra ébredtem, hogy átölel, a feje a melkasomon és az arca az enyémhez közelít, köhhhöööm, felkiáltottam, hogy „Corinna", erre jaj, ehh, félig aludva és visszafordult. Másnap megkérdezte, hogy hogyan aludtam, és semmire nem emlékezett. Ezért új rendszer lépett életbe, és az egyik takarót feltekertem és az ágy közepén mint egy választóvonal (dedós) elhelyeztem, hátha álmában belebotlik és visszafordul, meg átrakta a párnát, amivel alszik a másik oldalra (kérdezhetnék az okosok, hogy miért csak 5 nap után?!), és így sikerült egy éjszakát végigaludnom.
De az öröm nem tartott sokáig, mert ennek ellenére fejfájással, hasmenéssel ébredtem, és azzal az eddig nem tapasztalt érzéssel, hogy meghalok, ha ma dolgoznom kell, és gyűlölöm a munkám. Pedig csak 5 nap, lehet pont ezért volt olyan nehéz, de bevonszoltam magam. Szinte könyörögtem a főnökömnek, hogy adjon valami feladatot, hogy ne csak ott kelljen ücsörögnöm... Aztán a kedvem nem lett nagyon jobb, Jakob Agrában volt a hétvégén, szóval nagyjából senki nem volt a lakásban vagy aki igen, az a szobajaban... Kedden elmentünk a szabóhoz, végre elhoztam a kosztümöm, a kabát és a szoknya nekem nagyon tetszik a nadrág elmegy. A három együtt Rs. 4.600, nagyon jó minőségő anyag, szépen kidolgozva. Ebbéli örömöm rontotta el a főnököm azzal a bejelentésével kedd este, hogy akkor ugyanolyan telefonos hívásokat kell csinálnom az utolsó három napban Valentin napra, mint karácsony előtt. Ezt a feladatom gyűlöltem a legjobban mind közül, nem kicsit elkeseredtem. Este megjött Jakob, főztünk együtt és beszélgettünk, majd meggyőzött arról, amivel már két hónapja rágja a fülem az Imran, hogy álljak ki azért, hogy nem akarom ezt dolgozni. Ezért másnap bementem, beszéltem a főnökömmel, elmeséltem neki, hogy mindenképp akartam visszajelzést adni pénteken, de előrehoztam. Elmeséltem neki, hogy utáltam a munkám, hogy a feladatok közt egyben nem volt kihívás, és hogy mind közül ezt utáltam a legjobban, és ez az utolsó három napom, és ha nem ad más munkát, akkor inkább „beteg" leszek az utolsó napokban, de ne raboljuk egymás idejét. Nevetett, megértett, nagyon jól elbeszélgettünk, kiderült fogalma sincs a végzettségemről stb. A lényeg, hogy nem kell telefonálgatnom, és megtanultam a leckét hogy tudni kell kinyitni a szánkat a szenvedés helyett, jóval korábban meg kellet volna tennem. Legalább egy valamit tanultam :)))
Emlékeztek még a kollégámra Shibashishra? Na hát a kapcsolatunk nem fejlődött sokat az utóbbi egy hónapban, de kitartóan hozott ajándékokat kettőnknek, tudatosan a Ievának adva, hogy ő adja nekem az enyém... majd tudatosult benne, hogy elmegyek, és belehúzott. Ma teljes szerelmi vallomást kaptam (virág, ékszer, könyv (Szerelem kolera idején), cd kiemelve a számokat, amiknél érdekes a szöveg, dvd (Remind me), képeslap és írt egy verset is. Mindezt nem adta nekem, hanem újabban, hogy a Ieva nem hajlandó postázni, az asztalom alá/mellé teszi az ajándékokat. Hallottam már arról hogy az indiaiak nagy hősszerelmesek, de ő bizonyította az elméletet. Az egészben a legcikibb, hogy azt hitte ma van az utolsó napom, és holnap (pénteken) ismét találkozunk, jeee :) majd beszámolok róla mennyire volt kínos.
Szombaton az üres lakásban pihentem és depiztem, pár 24 résszel elütve az időt, meg azon agonizáltam, hogy elfogadjam-e az esti munkát egy legénybúcsúztatón, ahol elég furcsa dolgok is eszébe jutottak a szervezőnek (rendőr ruhában legyünk, majd hogy a feladtom, hogy itassam a vendégeket (open bar volt) és ha kell igyak velük), aztán persze mindig visszakozott, de addigra eléggé felhergeltem magam, viszont már megígértem a Kamilnak, hogy elmegyek és a főnöke testvére a főszervező. Szóval agonizáltam, de végül nem mentem el. Helyette egy közepesen szar bollywood mozi és vacsi az Imrannal... Másnap reggel kissé jobb kedvben ébredtem, és kitakarítottam a lakást, majd azt terveztük, hogy elmegyünk a szabóhoz, de ez nem jött össze mivel vasárnap zárva van (természetesen...). Aztán találkoztunk Rajivval és hárman elmentünk egy másik filmre, az első bollywood vígjátékom. Meglepően vicces volt :) Persze volt benne elmaradhatatlan énekes, klisés , táncos jelenet :))) de az alaphelyzet, a poénok és a történet is tűrhető volt :) utána hárman vacsiztunk és azt hittem vége is a hétvégének, de incredible India mindig tartogat valamit :)
mikor hazajöttem a komplexum mellett valami koncertes fesztivál volt olyan hangerővel, mintha a párnám alat lenne a mélynyomó, így rávettem a Ievát és a Jurist, hogy aludni úgysem tudunk, menjünk már nézzük meg :) na hát ebből szép kis élmény lett. A rendezvény egy sátorban volt, ahol a színpadon egy közepesen rossz énekes multtatta a népet, mi a sátoron kívül az utolsó sornál megálltunk (és így is láttunk nagyjából a tömeg felett :D), ahol néhány perc múlva megjelent egy fickó, hogy szeretnénk-e leülni. Mondtam, hogy jól elvagyunk, de nagyon ragaszkodott hozzá, és némi hezitálás után belementünk, gondoltam kert helyet a hátsó sorokban. De nem nem :) beértünk a sátorba és elindult az első sor felé... és véletlenül vagy sem, hirtelen elhallgatott a zene, és felkapcsolták a villanyt, úgyhogy mindenki jó alaposan meg tudot bámulni minket, a hátsó sorban fiatal fiúk táncoltak, ők örömujjongássban törtek ki.... szóval ha valaki nem vett volna észre eddig, akkor erre biztos odanézett. Szerintem az esküvőmön nem fog ennyi ember bámulni, és nem fogok ennyire koncentrálni, hogy ne essek orra. Na a fickó tényleg az első sorhoz vezetett, ahol felállított három székről gyerekekekt (cikiiiii) és oda leültettek minket. És mindezután folytatódott a koncert :) a gyerekek tátott szájjal nevetgélve néztek minket majd néha a műsort is :) aztán megkínált a főszervező (tetőtöl talpig fehérben – mint a filmekben az afrikai politikusok) kávéval, persze el kellett fogadni, pillanatok alatt díszvendégek lettünk... utána jött egy prögősebb szám, na erre a gyerekek felkértek táncolni minket, nem lehetett nemet mondani, hátam mögött a teljes közönség és tömeg, két kezembe összesen kb nyolc kislány csimpaszkodik, ogy elmondhassa, hogy velem táncolt, hátulról profi kamerás szemből kb 10 telefonnal videóztak... nem voltam vörös az utolsó hajszálamig, neeeeeem :)))
A színpad és a remek énekes, ajánlom figyelmetekbe a mozdulatait és a farmerját (amit el nem tudom képzelni, hogy hogy húzott fel).
A tomboló kölykök :)
És a sátor egyik fele, középen vonultunk be, remélem így jobban elképzelhető a tömeg :)
Kiderítettük, hogy mivel valami fesztivál/ünnep van (a bölcsesség istennőjéé, ezért ez a környék ilyenkor nem dolgozik, és együtt ünnepelnek, minden évben ugyanekkor van ez a fesztivál, és apraja nagyja ilyenkor kiöltözik és eljön, együtt mulatnak és egyáltalán szép szokás, itt voltunk mi a színpadi sztárok mellett a fő attrakció :) belegondoltam, hogy otthon egy ilyen helyzetben mi hogyan fogadtunk volna furcsa feltünő idegeneket, szerintem nem hasonlított volna. Hihetetlenül barátságos népek a nyugat bengáliak, állítólag delhiben nem ennyire kedvesek az emberek, meglátjuk. Ez mindenesetre biztos nagyon fog hiányozni, annyi az élet, személyes kapcsolat és az érzelem az utcán, a boltban és mindenhol, hogy öröm látni. (persze ha nézeteltérés van, akkor jól be is pörögnek a sok érzelemtől, de hát a kettő együtt jár.)
Múlt hét végén beköltözött az új szobatársam, aki előszeretettel forgolódik és mászik át az én felemre éjszaka; én rossz alvó lévén könnyen felébredek és nehezen alszok vissza, nem jó kombó. De vasárnap ez a dolog odáig fajult, hogy arra ébredtem, hogy átölel, a feje a melkasomon és az arca az enyémhez közelít, köhhhöööm, felkiáltottam, hogy „Corinna", erre jaj, ehh, félig aludva és visszafordult. Másnap megkérdezte, hogy hogyan aludtam, és semmire nem emlékezett. Ezért új rendszer lépett életbe, és az egyik takarót feltekertem és az ágy közepén mint egy választóvonal (dedós) elhelyeztem, hátha álmában belebotlik és visszafordul, meg átrakta a párnát, amivel alszik a másik oldalra (kérdezhetnék az okosok, hogy miért csak 5 nap után?!), és így sikerült egy éjszakát végigaludnom.
De az öröm nem tartott sokáig, mert ennek ellenére fejfájással, hasmenéssel ébredtem, és azzal az eddig nem tapasztalt érzéssel, hogy meghalok, ha ma dolgoznom kell, és gyűlölöm a munkám. Pedig csak 5 nap, lehet pont ezért volt olyan nehéz, de bevonszoltam magam. Szinte könyörögtem a főnökömnek, hogy adjon valami feladatot, hogy ne csak ott kelljen ücsörögnöm... Aztán a kedvem nem lett nagyon jobb, Jakob Agrában volt a hétvégén, szóval nagyjából senki nem volt a lakásban vagy aki igen, az a szobajaban... Kedden elmentünk a szabóhoz, végre elhoztam a kosztümöm, a kabát és a szoknya nekem nagyon tetszik a nadrág elmegy. A három együtt Rs. 4.600, nagyon jó minőségő anyag, szépen kidolgozva. Ebbéli örömöm rontotta el a főnököm azzal a bejelentésével kedd este, hogy akkor ugyanolyan telefonos hívásokat kell csinálnom az utolsó három napban Valentin napra, mint karácsony előtt. Ezt a feladatom gyűlöltem a legjobban mind közül, nem kicsit elkeseredtem. Este megjött Jakob, főztünk együtt és beszélgettünk, majd meggyőzött arról, amivel már két hónapja rágja a fülem az Imran, hogy álljak ki azért, hogy nem akarom ezt dolgozni. Ezért másnap bementem, beszéltem a főnökömmel, elmeséltem neki, hogy mindenképp akartam visszajelzést adni pénteken, de előrehoztam. Elmeséltem neki, hogy utáltam a munkám, hogy a feladatok közt egyben nem volt kihívás, és hogy mind közül ezt utáltam a legjobban, és ez az utolsó három napom, és ha nem ad más munkát, akkor inkább „beteg" leszek az utolsó napokban, de ne raboljuk egymás idejét. Nevetett, megértett, nagyon jól elbeszélgettünk, kiderült fogalma sincs a végzettségemről stb. A lényeg, hogy nem kell telefonálgatnom, és megtanultam a leckét hogy tudni kell kinyitni a szánkat a szenvedés helyett, jóval korábban meg kellet volna tennem. Legalább egy valamit tanultam :)))
Emlékeztek még a kollégámra Shibashishra? Na hát a kapcsolatunk nem fejlődött sokat az utóbbi egy hónapban, de kitartóan hozott ajándékokat kettőnknek, tudatosan a Ievának adva, hogy ő adja nekem az enyém... majd tudatosult benne, hogy elmegyek, és belehúzott. Ma teljes szerelmi vallomást kaptam (virág, ékszer, könyv (Szerelem kolera idején), cd kiemelve a számokat, amiknél érdekes a szöveg, dvd (Remind me), képeslap és írt egy verset is. Mindezt nem adta nekem, hanem újabban, hogy a Ieva nem hajlandó postázni, az asztalom alá/mellé teszi az ajándékokat. Hallottam már arról hogy az indiaiak nagy hősszerelmesek, de ő bizonyította az elméletet. Az egészben a legcikibb, hogy azt hitte ma van az utolsó napom, és holnap (pénteken) ismét találkozunk, jeee :) majd beszámolok róla mennyire volt kínos.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése