2011. január 12.

Az úszó piac esete (Thaiföld negyedik nap)

Ez megint egy remesen hosszu poszt lesz, de a Thaifoldi utat napok szerint csoportositottam, nincs mit tenni, az uj indiai bejegyzeseknel majd megint moderalom magam hosszusagban, kep es informaciomennyisegben :)

Az információnk birtokában hárman lányok jó korán keltünk (pláne a buli után), hogy láthassuk az úszó piacot. Eleinte minden a terv szerint haladt, de fokozatosan egyre több információ birtokosai lettünk: a kis csatornán hajókázni csak kis hajóval lehet, ami nagyon drága (a legjobb ajánlatunk 300 baht egy órára - a főfolyón a hajós tömegközlekedésre egy jegy 14 baht, kb fél órát megyünk vele, de lehetne többet is); a hajóstársaságok nem szeretnek alkudni, és elképesztően arrogánsak lesznek, ha látják, hogy az ember nem kitömött túrista; úszó piac csak hétvégén van (a kis információs fizetünk írta, de hát miért olvastam volna el előtte?!), ráadásul ami Bangkokban van az nem is az igazi, ahhoz két és fél órát buszozni kell. Szóval nemes vállalkozásunk egy háromnegyedórányi próbálkozás és információgyűjtés után feladtuk, és elnézegelődtünk a közeli étel és bolhapiacon, amíg a fiúk kialudtan meg nem érkeztek :) ettem sült banánt (banánchips), nagyon fincsi :)





Utána a nemzeti múzeumnál találkoztunk, de végül be nem mentünk, inkább megnéztünk egy kolostort, meg a nagy palotát.

 ahol van a smaragd Buddha (messzirol)
 es kozelebbrol:



Útközben pedig ettem valami gyümölcsöt, a nevét csak angolul tudom (de ez sem biztos), jackfruit, inkább lefotóztam.

Meg ettem kukorica és valamilyen más zöldségből készült kisütött gombócokat, fincsiiii :)


A palotában rengeteg a túrista. Belépni csak megfelelő öltözékben lehet (útikönyv híján nem tudtuk); fiúknak hosszú, de nem túl szűk nadrág, lányoknak is bokáig érő nadrág vagy szoknya és fedett váll. Valószínűleg a történelem során nem mi voltunk az első felkészületlen látogatók, mivel ingyen és jól bejáratott rendszerben kaució ellenében lehetett mindenféle ruhát bérelni. Csak a sorbanállást kellett elviselni egy negyedórát, de nem panaszkodom :) kozben jotanacsokkal lattak el a tudatlan turistat :D

A palotaegyüttes gyönyörű. Tényleg. Hihetetlenül gazdag és nagyon szép. A belépő kicsit drága volt: 350 baht, de természetesen megérte :) es nem tudtam a kepek kozott jobban szelektalni, hiaba... (kepzelhetitek mennyit ellottem, ha ez az erosen szelektalt verzio :) )







Falfestmenyek, nekem nagyon tetszettek... a thai palotak es templomok egyebkent hihetetlenul reszletgazdagok, szivem szerint minden sarkot vagy falmintat lefotoztam volna...


Az orzok...

Na es akkor a fopalota, az eddigiek csak a kiseroepuletek es kolostorok voltak...

A fopalota majdnem szembol (olyan nagy, hogy meg a nagylatoszogu is megkinlodott vele...)



Utána ebédeltünk, tésztát ettem pálcikás húsgombócokkal, a folyóparton napozgatva :)



Utolsó erőnkből elmentünk az óriáshintához (ami semmi; egy nagy trapéz, hinta sehol), és az arany hegyhez 




Innen szép volt a kilátás, de a hegyre felmászva nem érvényesül maga a látvány: a hegyen lévő kolostor arany tetővel csak messzebbről látszik szépen. Aztán hazamentünk és aludtunk az utolsó bangkoki éjszaka előtt pár órát.

Az utolsó este szerettünk volna adni az érzésnek, de persze nem annyira, hogy befizessük magunkat a Bedsupperbe-be, szóval elmentünk egy másik helyre, ahol kiderült ugyanannyi a belépő (650 baht - forintra átszámolva elég húzós: 4.500 Ft belépő egy szerdai bulira, mondjuk két itallal, de akkor is, viszont ez legalább nem volt olyan messze (a Bed fél óra autóval). Na akkor némi vacilálás után, és mivel ajánlgatták átmentünk a Spicy clubba, már ha az volt. Ugyanis a taxis ingyen vitt el minket, de találtunk erre is épeszű magyarázatot, jutalékot kap ha odavisz minket; főleg, hogy az egyik este az egyik taxis mondott is valami ilyesmit. Na szóval megérkeztünk az úgynevezett spicyhoz, ahol egy sötét udvaron át eljutottunk az egység bejáratához, felirat semmi, szóval nem tudjuk tényleg a Spicy volt-e. A belépő 300, de szerencsére pont kijött egy balek, aki elmondta, hogy nincs bent senki, mert ez a hely 6ig nyitva van, a többi meg 2ig, szóval ez inkább ilyen afterparty hely. Persze vissza már senki nem vitt ingyen, sőt egészen horribilis összegeket ajánlgattak. Majd ahogy sétálgattunk, egy taxis, akivel nem sikerült megalkudnunk, a szemünk láttára tőlem kb egy méterre elütött egy kutyát. Állítólag a saját lábán hagyta el a helyszínt, de én félig sokkos állapotban nem mertem odanézni többet.

Nagyon fárasztó néha az alkudozás, főleg éjszaka a taxisokkal. A bangkoki napok alatt háromszor előfordult, hogy megbeszéltük, hogy hova és mennyiért megyünk, beszálltunk, elindultunk. Majd a taxis elkezdett győzködni, hogy az nem jó, ahova menni akarunk, ő majd elvisz minket jobb helyre, majd amikor rájött, hogy nem lehet minket meggyőzni, megállt és közölte, hogy akkor szálljunk ki. Ezt mindháromszor megtettük, természetesen fizetés nélkül, de fárasztó na.

Szóval a kutyás eset és árverési kísérlet után nem túl jó hangulatban, de ismét nekifutottunk az éjszakának. Végül visszamentünk a helyre ahonnan indultunk. Kiderült, hogy lányoknak csak 350 baht a belépő, de csak egy italt kapunk, nem reklamáltam. Bent volt egy színpad, ahol egy európai banda lépett fel: heten koreográfiára táncoltak, fehér csizmában és haspólóban a lányok, ujjatlan fehér kapucnis felsőben a fiúk. Modern slágereket adtak elő playback alapra tánccal és zenével. Már bocsánat, és senkit nem akarok megbántani (a kereslet határozza meg a kínálatot, nem az ő hibájuk), de eleinte fetrengtünk a röhögéstől. Aztán rájöttünk, hogy nem fogják egyhamar abbahagyni, na az már nem volt olyan vicces. A történethez hozzátartozik még, hogy az egységben rajtunk kívül még kb 3 nőnemű egyén volt, aki nem prostituált (Thomas ügyesen csekkolta a helyet,muhaha). Ez egy picit azért zavaró volt :) de haverkodtam is az egyikükkel, nagyon kedves volt, pedig remélem én nem látszottam potenciális ügyfélnek. Az estébens árverési kísérlet után nem túl jó hangulatban, de ismét nekifutottunk az éjszakának. Végül visszamentünk a helyre ahonnan indultunk. Kiderült, hogy lányoknak csak 350 baht a belépő, de csak egy italt kapunk, nem reklamáltam. Bent volt egy színpad, ahol egy európai banda lépett fel: heten koreográfiára táncoltak, fehér csizmában és haspólóban a lányok, ujjatlan fehér kapucnis felsőben a fiúk. Modern slágereket adtak elő playback alapra tánccal és zenével. Már bocsánat, és senkit nem akarok megbántani (a kereslet határozza meg a kínálatot, nem az ő hibájuk), de eleinte fetrengtünk a röhögéstől. Aztán rájöttünk, hogy nem fogják egyhamar abbahagyni, na az már nem volt olyan vicces. még két igazán említésre méltó dolog volt; leadták a sexy bitch majd nemsokkal utána a where is the love című számot; szürreális volt :)))

Hazafelé Padthai (lapos sült rizstészta tojással, zöldségekkel és hússal - elég sokat ettünk mert olcsó kb. 30 baht, de laktató) a Khaosan úton és egy utolsó búcsúpillantás a bangkoki éjszakára.


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése