Reggel 7kor pontban kiültem az ajtónk elé és elkezdtem várni. Fél 8kor átsétáltam az utcára, és ott folytattam a várást, de még nem igazán aggódtam, mert 7 és fél 8 közöttre mondták, hogy felvesznek, és indiai/thai sztenderd idő szerint még 7.45kor is minden a terv szerint haladt volna...
8kor már eléggé pipa voltam (azazhát kiborultam), és elmentem a recepciókra, hogy segítsenek, nem tudom mi van, amikor is a tulaj közli, ja, hogy őt már kétszer hívták, és hogy nem lesz ma búvárkodás, csak holnap, de hát jajj, hát holnap mi már kicsekkolunk. Először nem is fogtam fel, úgyhogy az internetről megkerestem a telefonszámukat (mondanom sem kell, hogy megkértem a tulajt, hogy használhatnám-e csak egy percre a telefont, erre közölte, hogy természetesen 75 baht egy órára, de egy lány netezett szerencsémre, és kisegített, adott 2 percet az egy órájából), és alaposan leordítottam a fejüket a búváriskolánál. Mondanom sem kell, hogy eddigre már zokogtam és ordítottam, nem is emlékszem az idejére mikor keltem ki magamból ennyire. Mondták, hogy ők 7.02kor telefonáltak, hogy gond van a hajóval, és hogy a szállodás szóljon nekem, aki közölte velük, hogy semmi gond, mindenki alszik. Majd mégegyszer hívták a szállodát, 7.15 körül, hogy még mindig alszik-e mindenki, mire is a szemét tulaj közölte, hogy persze, semmi gond, úgyhogy a búváriskolánál megnyugodtak. Ez persze rögtön nem hűtött le, és sivítottam velük, hogy engem nem érdekel, hogy kinek a hibája, hogy tönkrement a hajó, én holnap hazamegyek, és isten se tudja mikor jövök legközelebb Koh Paghnanra, szóval akkor legalább a partól vigyenek el merülni. Ebbe azonnal belementek és természetesen kedvezményt is ígértek. Na ekkor egy picikét megnyugodtam, de azért annyira nem, hogy ne keressem meg a tulajt, és küldjem el melegebb éghajlatra, hogy miért mondta nekik, hogy mindenki alszik, amikor többször elsétált mellettem, és a búváriskolának ponots szobaszáma volt, és hogy mit gondolt, mi a szarért ülök ott, és miért nem szólt. Hát nem loptam be magam a szívébe, az biztos.
Sajnos még ekkor sem szállt meg a zen, szóval még zokogtam egy ideig a szobánkban, majd kicsit megnyugodtam, végül elég rossz hangulatban, de felvett a búváriskola olyan 10 körül. Elmentünk a központjukhoz a felszerelésemért, bemutattak a búvár instruktoromnak, egy izraeli elég laza srácnak, illetve kiderült, hogy a 100 bahtos dvd a sailor’s rockról, az egy dvd, amit ők (vagy mittudomén) felvettek, kb egy ismeretterjesztő film, az, hogy engem lekamerázzanak az 1.000 baht, de tekintettel a helyzetre, kaptam 50% kedvezményt. Illetve a 3.000 helyett két partról merülés nekem csak 2.000be fájt (2.500) helyett, így gondoltam, akkor ám legyen a DVD 500ért.
Na akkor elindultunk, kicsit sikerült jobbkedvre deríteni magam, de hát azért még mindig eléggé zabos voltam. Megérkeztünka parthoz, ami szép volt...
Aztán kiderült, hogy a merülőhelyhez úszni fogunk egy ideig, röhögve mondtam, hogy persze, hogy jó a kondim, amikor megkérdezte... De búvárfelszerelésben a háton evickélni és békatalppal taposni, hát az nem piskóta, be is görcsölt a vádlim már merülés előtt. Remek. Na akkor megérkeztünka helyhez, a srác persze lepasszolta a fényképezőgépet (nem kamera, hanem egy kis sony vízálló tokban), hogy majd én azt fotózok amit akarok. Elindultunk lefelé, nem mondom, hogy fogni kell a kezem, de a csávó meg sem várta, hogy lesz-e problémám a fülemmel. Lent kiderült, hogy a látótávolság a dorogi tóéval vetekszik egy szeles esős napon (azaz 0,5-2 méter), szóval semmit nem látni. Nem viccelek: semmit. A búvárinstruktorom hozzáállását mutatja, hogy lent egy perc után elhagytuk egymást, vártam egy darabig, majd fel kellett mennem, mert nem talált meg. Na ekkor már fojtogatott a bőgés, de lementünk újra... Továbbra sem láttam semmit, rosszul voltam kisúlyozva így szenvedtem a lebegéssel, letérdeltem egy sziklát mert nem láttam, csodás volt. A legvégén kicsit javult a helyzet a látótávolság felkúszott egy jó 3 max 4 méterig, és láttam 2 bohóchalat és egy-két korallt, der sajnos eddigre már eléggé el voltam kámpicsorodva. A víz alatt nem akartam sírni, hogy leszívjam a levegőm 2 perc alatt, de ahogy felértünk eltört a mécses. A srác meg nem értette mi bajom, próbáltam elmagyarázni, hogy mekkora csalódás, és, hogy a sziklánál nem ez lett volna (ott az állandó látótávolság kb 10-15 méter és elképesztően gazdag élővilág), de azért összességében kiröhögött, hogy képes vagyok ezen sírni. Mondanom sem kell ettől sem éreztem magam. Illetve fényképezni sem fényképeztem, mert nem lehetett mit, az ablakon kidobott 500 pénz is nyomta a lelkem.
Aztán jött az ebéd, ahol sült tészta és sült rizs közül választhattunk, a tészta mellett voksoltam, de nevetségesen kis adag volt, és főleg búvárkodáskor megéhezik azért az ember. Még szerencse, hogy nem bíztam bennük, és készültem egy két péksütivel a 7eleven-ből. (apropó 7eleven – minden sarkon van, olyannyira, hogy még ilyen nyomatos pólókat is árulnak a fellelekesült túristáknak. Mi is kedveltük, 20 baht egy hot dog, és annyi zöldséget tesz bele az ember amennyit bír :)) )
Így a második merüléstől nem vártam semmit, szerencsére ez azért jobban sikerült. A látótávolság elérte 8 métert, láttam több szép színes korallt, meg halakat, a kisúlyozásom is jobb volt, szóval a lebegés is jobban ment. A végén azért itt is megviccelt a srác, mert eltévedt (igen, ilyen lehetséges) és olyan sekély vízben mentünk vissza, hogy a mellényem tökig felfújva, a palack kint a vízből, és a térdemet még így is nagyon óvatosan mozgattam, hogy ne rúgjak le semmilyen sziklát. Illetve 3szor elhagytam a srácot, de mivel az ő palackja is kint volt a vízből csak kidugtam a fejem, és irányba tettem magam, ez egy jó 10 perces mutatvány volt, amíg ott vergődtünk. Szóval a búvárkodás nem csak rosszul indult, hanem rosszul is végződött, de legalább az 500 pénzt nem vesztettem el, mert azt előre nem fizettem ki, és a src mondta, hogy nem is kell, mert nem lehetett használni, második merülésnél le sem vittük.
Akkor kirakattam magama következő strandon, ahol előző nap voltunk sé a többiek ott voltak még... aztán hazarobogoztunk, felöltöztünk és megindultunk a búcsúvacsorára. Volt a közelben egy hely, ahol 105 bahtért korlátlanul ehettünk ilyen hotpot szerűségen, a többség ezt szavazta meg, és egész jól sikerült, mert különleges volt és végre valami új.
Azokon a fém kúpokon lehetett mindenfélét sütögetni és a körülötte levő lében meg főzni valamit, aki akart, tényleg nagyon telezabáltuk magunkat. Aztán megindultunk a bulinak, megalkudtunk a taxira, irány a dzsungelbuli. Megérkeztünk, a bajáratnál kokaint és egyéb finomságokkal kínálgattak, illetve a zene is elég pszichedelikus elektro volt, de azért kicsengettük a 300 baht belépőt, megittuk a belépőben foglalt piát... a vacsora alatt már egész jó kedvem lett, így az elektronikának is megörültem, bármilyen is volt, szóval eltáncolgattunk egy darabig, élveztük a hely hangulatát, érdekes volt látni egy ilyen bulit is :)
csak a neonfestes...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése