2011. január 14.

Megérkezés és Szilveszter Koh Samui-n (Thaiföld hatodik nap)

Hajnalban már néha beájultam a fáradtságtól, majd fél 6 körül megérkeztünk a hajókikötőhöz, ahol közölték velünk, hogy a hajó 8kor indul, azt hittem rosszul hallok... Leültünk egy asztalhoz, amire borulva ismét aludtam egy keveset, majd hét körül felébresztettek, hogy az összes busz befutott, szóval most indulunk. Hihetetlen a rendszer rugalmassága.

A kompot iszonyatosan telezsúfolták, biztonsági szempontból biztos nem volt EUs, de épségben ideértünk Koh Samuira.


Kepek amiket a hajout kozben lottem:
napfelkelte...



A hajó kb két-három óra volt, és a végére életemben először eléggé tengeribeteg lettem, bár ebben biztos a fáradtság is benne volt.

Kikötő, bőröndöm félig behorpadva (kb valaki ugrálhatott rajta), taxissal alkudozás,
megérkezés a szállodához, sokk: iszonyú földesút aztán ilyen építkezési kupleráj fogadott bennünket.
Majd a következő sokk: amint ezen átért az ember, gyönyörűen rendezett kerttel kis bungallók, lazítós zene, gyönyörű tengerpart pálmafákkal a bungallónktól kb 5 méterre.

A bungallonk terasza es a tavolsag a tengerhez :)



Viszonylag drágán, de azért még elfogadható áron megkajáltunk a szálloda éttermében. Délután a tengerparton terveztünk aludni, de időnként eleredt az eső, és a nap egyáltalán nem sütött ki, szóval ez nem sikerült túl jól.




Aztán késődélután pocsolyákon és sáron át vezető 10perces sétával visszajutottunk a főútra, ahol ettünk, neteztek a többiek, és vettünk estére inni (egy üveg Bacardi 600 baht). A túra alatt kétszer szakadt le az ég.



A történethez az is hozzátartozik, hogy a román lány nem igazán akart a szigetekre jönni, ő szervezte eredetileg Pattayát, és mivel a sziget elsőre nem a szép arcát mutatta, egész nap sírt. Plusz mindenki hullafáradt volt, szóval nagyon örömteli szilveszternek néztünk elébe.

A gálavacsora 500 baht volt és a várakozásaimnak megfelelően elég szar, leszámítva a rántott sült tenger gyümölcseit és zöldséges falatkákat. Ezen kívül volt zöld currys mártás (amit immáron másodszorra kóstoltam, és bátran kijelenthetem, hogy nem ízlik), kókuszos mártásban rákok és zöldség (de csak jól hangzik, nem volt finom), meg hideg kesudiós gombás zöldséges saláta, nyami. Volt még Maitai koktél mindenkinek amennyi jutott, egy két lampion meg tüzijáték, de összességében nem érte meg az 500 pénzt, de hát igazából ez sem volt meglepő fordulat.

Aztán a fiúknak volt egy kis nézeteltérése a hotel tulajával, egy negyvenes alacsony thai fickóval, szó szót követett és a faszi teljesen váratlanul, gyakorlatilag előzmény nélkül teljesen megvadult a Jacobra, és ordítozott, ütötte és rugdosta, aki annyira megdöbbent a hirtelen reakción, hogy tűrte sőt elkezdett bocsánatot kérni, ami nem tudni miért csak olaj volt a tűzre. A fószer ilyeneket mondott, hogy megöli, ha holnap reggel még itt lesz, és hogy mocskos német, meg hogy most megy a pisztolyáért. Bölcsnek gondoltuk elhagyni a helyszínt majd megnyugszik, meg kijózanodik (mert valószínű részeg volt)...

Szóval még a vacsora előttinél is remekebb hangulatban eltaxiztunk a főstrandra, ahol a buli van, de a bulit nem találtuk egy darabig, és egy bazárban lődörögtünk (ami mellett színpad is volt, családi műsorral, szegény gyerekek esőben muatatták be a kungfu tudásuk), miközben félóránként eleredt az eső egy jó tíz percre. Na aztán beszélgettünk görögökkel (az érdekesség kedvéért kb 4 hónapra ideköltözik, amikor otthon nincs túristaszezon, megteheti), akik elvittek a robogójukkal a főutcához, ahol vegre nagy élet volt. Lementünk a strandra, ahol egymást érték a bárok, a homokban nyugágyak és asztalok, lampionok, mini égők és nagyobb díszek mindenhol, kilátás az öbölre, rengeteg ember :) leszámítva minket, elég jó volt a hangulat. Az emberek lampionokat eregettek az égbe (mint a Juditék esküvőjén),



olyan volt mint sokszáz közeli csillag, miközben egész este mentek a tüzijátékok :)

A kicsi fenyek az egen a lampionok, meg latszik a part diszitese is

Palmafak es tuzijatek...

szép volt nagyon, főleg, hogy az egész öblöt beláttuk, a távoli tüzijátékok kis pamacsoknak tűntek, sajnáltam, hogy nincs nálam a fényképezőm.

Éjfélkor nem volt visszaszámlálás, de érezhetően több tüzijátékot lőttek fel, mi még mindig elég borongós hangulatban de köszöntöttük az új évet. Utána éhesek lettünk a Kathával, így egy jó mekis dupla (!) bigmac-kel kezdtem 2011et, nájsz :) (thaiföldön mindenből van dupla: bigmac, fishmac, sajtburger stb, a dupla bigmac 120 baht, és még nekem is sok hús volt benne, ami szinte hihetetlen)

Nekem nem jött meg a táncos kedvem, szóval elindultam egyedül haza, és mivel úgy olcsóbb, robogós taxival mentem, de persze nem néztük meg a nagy menekülés közben, hogy pontosan hová kell menni, így sok időmbe és pénzembe is került amíg megtaláltam a hotelt, arról nem is beszélve, hogy ismét eleredt az eső, ami robogón nem jó buli. Végül egy busztaxit kérdeztünk meg, hogy merre kell menni, aki átvett engem, és mivel úgyis arra ment, elvitt, a robogót meg kifizettem, az előre megegyezett 150 helyett 200 baht, mivel elég sokat kavarogtunk, nem volt se kedvem se erőm vitatkozni. Így viszont csak a földút leágazásáig vitt el, szóval vaksötétben botorkáltam a sárban, sikerült eltévednem és egy békára majdnem rálépem, aki halálra rémisztett... Hullafáradtan és rosszkedvűen végül hazaértem, nem ez volt az évezred szilvesztere :)

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése