2011. január 7.

Az elcseszett nap esete (Thaiföld második nap)

A második nap szinte semmit és mégis azért sokat láttunk. Reggel a szállodából 11.30kor sikerült elindulnunk... Bár csak 6 fős a csoport, olyan emberekkel akiket nem érdekel csak halványan (vagy halványan sem), hogy milyen időpontban egyeztünk meg, elmegy az idő... Lehajókáztunk a folyón, így messziről sokmindent láttunk :)




Hajnal temploma a folyorol nezve:


aztán átszálltunk a függő/magasvasútra (skytrain), amire egy jegy 15-35 baht, szuperlégkondis és jó a kilátás :)


leszálltunk a Siam tér környékén, és amíg a többiek rúpiát válltottak, addig mi körbenéztünk egy plázában.

Utána az utcán ettünk, ami nagyon nagy élmény volt, mert végre nem féltem, hogy hasmenésem lesz, szóval mindenfélét összeettem; pálcikán húsgolyók csirkéből és rákból, sült csirkecomb, sült tészta, friss ananász, meg egy másik gyümölcs, amit azóta sem tudok, hogy mi volt. A gyümölcs végre finom és édes :)

Aztán körbenéztünk a Siam téren egy picit, ahol többnyire boltok vannak, majd gondoltuk utánanézünk a jegyünknek a szigetekre, mert ugye az utolsó pillanatos változtatás miatt semmi nem volt lefoglalva. Egy "kedves" nő, akit az utcán leszólított minket, nagyon segítőkésznek bizonyult, nekem túlságosan is. Elmodta, hogy általános iskolai tanárnő, útbaigazított minket egy olyan utazási irodába, ahol nem vernek majd át, sőt még Tuktukot (tuktuk=autóriksa, csak szélesebb, gyorsabban tud menni, de elöl nem lehet ülni) is fogott és megalkudott nekünk. Na hát ebben az utazási irodában akartak a legpofátlanabbul átverni, majd amikor látták, hogy nem lehet, még nekik állt feljebb, és olyan arrogáns stílusra váltottak, hogy teljesen ledöbentünk.

Jacob es a Tuktuk az atveros utazasi iroda elott:


Na akkor megpróbáltunk eljutni egy a térképen közelinek tűnő látnivalóhoz, de senki nem akart elvinni, vagy horribilis árért. Végül a skytrainig eltaxiztunk, de amikor meglátjuk az állomásról a Győzelem emlékművet, ki sem mentünk az állomásról, hogy ne kelljen új jegyet venni.



Bangkoki eletkep utkozbenrol:


Ezután jött a nap második fénypontja, felmentünk Thaiföld legmagasabb épületének a tetejére 84. emelet, ahonnan látni egész Bangkokot :) a legfelső emelet pedig szabadtéri és forog :) főleg éjszaka elképesztően határtalannak tűnik a város. A borsos jegyárban (220 baht) volt egy ital is, úgyhogy ittam egy kókuszkoktélt :)












Aztán elmentünk a kínai negyedbe,




ahol nem sok kínait láttam, de egy finomat vacsiztunk az utcán, és vettem olyan finom gyümölcsöt, amit Yangshuoban mutatott a Huang (bekommentelhetitek mi a neve - kívül lila, belül olyan mint egy mandarin, csak fehér és imádom! a kepen a jobb also sarokban)


majd még sétálgattunk a környéken, aztán irány haza, fél 10re hazaértünk, gyors zuhany, és beültünk egy közeli bárba egy vizipipára :) megvitattuk, hogy miért van egymásétól teljesen eltérő képünk Indiáról, (nekem például nagyon pozitív, a lányokkal összhangban, a fiúknak kevésbé – és feltételezték, hogy nekünk azért tetszik, mert lányok vagyunk, stb.) de megoldásra nem jutottunk.

Tuktuk es a feldiszitett utca utkozbenrol:

1 megjegyzés:

  1. shan zhu (山竹, latiul garcinia mangostana)és én is imádom :D meg egyél majd jó sok kis szőrös gyümolcsöt is...arra emlékszem az nagyon finom volt...ja és ha mentek valami úszó piacra és látsz nénikéket akik valami kókusz léből sütnek apró sütit azt is köstold meg mert az isteni! Jó rég voltam de arra még mindig emlékszem:)

    VálaszTörlés