Miután anyáék kedd hajnalban elmentek haza, volt egy napom Delhiben, amit még véletlenül sem városnézésnek szenteltem, hanem alapvető szükségleteimet elégítettem ki: alvás és internet :))) a hosszabb netnek köszönhetően megvan a repjegyem Keralába, a tervekről itt már írtam. Az evés két okból nem játszott: egyrészt anyáékkal jókat ettünk, így ez nem hiányzott, másrészt reggel beköszönt elmaradhatatlan indiai útitársam a hasmenés fene tudja hányadszorra. De legalább anyáék elláttak normix-al. Ez itt a reklám helye, de melegen és teljes szívemből ajánlom mindenkinek, aki ide utazik.
Vonattal utaztam, ugyanúgy mint múltkor, nekem az AC Tier 2 nagyon bejött ár-érték viszonylatban. 2000 Rs-ért (10000 HUF, azaz egy felnőtt Pécs Budapest retúr) megspórolja az ember a szállást és két étkezést. Megint kaptam ágyneműt, törölközőt, két étkezést, és három snacket. Két tanulsággal lettem okosabb. Az egyik, hogy konnektor csak a négyes helyeknél van, a folyosón lévő kettes helynél nincs.
Ennél kicsit hasznosabb tudnivaló, hogy a vonatjegyeknél van külön külföldi kvóta. Ami azért érdekes, mert például ezt a jegyem másfél héttel előre megvettem, így kerültem az előkelő 19 helyre a várólistán (sleeper class vagy harmadosztályú helyeknél ez olyan 40-60 lett volna). Kedden indulás reggelére a státuszom RAC-re változott, itt a 11dik voltam a sorban. RAC azt jelenti, hogy midenképp utazhatsz, csak lehet ketten lesztek egy ágyra, azaz ülőhelyet kapsz. Továbbá ezt kideríteni az állomáson nem kis műsor, erre sem vágytam nagyon. Délutánra ez a szám lement 7re, de nekem ez nem volt elég jó, kicsit fárad voltam a bizonytalansághoz, így plusz 500ért bebiztosíttattam a helyem a szállodában lévő utazási irodával. Indiában mindent lehet, csak pénz kérdése...
Egy fickó ült velem szemben, akivel egészen jól elbeszélgettünk. 38 éves, elvált radiológus. Megvitattuk, hogy a szerelmi vagy a szervezett házasság a jobb, majd megegyeztünk, hogy ebben nem lehet dönteni. A szerelmi házassággal az a gond, hogy a szerelem elmúlik, és a különböző háttérnek sokszor válás a vége. A szervezett házasság egyfajta társadalmi intézmény; a főnökét sem tudja megválasztani az ember többnyire... Érdekes kérdés, elmélkedjetek rajta, otthon megvitatjuk.
Kérdezett az indiai benyomásaimról, megvitattuk, hogy mennyire más a családi kötelék itt és otthon. Otthon amint lehet különköltöznek a fiatalok, és "saját családot" alapítanak. Indiában rendszerint a lány beköltözik a fiú családjához, aki rendszerint a szüleivel lakik, így az anyós lesz az új főnöke (mivel a férje az, de a gyerekek (felnőttként is) hallgatnak a szüleikre...) Érdekes alapelyzet egy boldog házassághoz. Amúgy a válás sem annyira jellemző, sem az újraházasodás (akár özvegyként vagy elváltan). Ő speciel punjabi, de most delhiben él kertes házban (tehát nem keres olyan rosszul egy indiai orvos, bár gondolom itt is nagy a szórás), és a szülei állandóan győzködik, hogy menjen haza.
Indiában az orvosi képzés gyakorlattal együtt 10 év. Nem kispálya. Orvosunk amúgy vallásos hindu, valószínű nem keres rosszul, de még sosem járt Indián kívül. Pedig innen Thaiföldre elmenni egy korai jegyvásárlással aprópénz. A tehetős kalkuttai arcok említették, hogy ők oda szoktak menni legénybúcsúztatni... :)
Apropó keresetek. A sofőrünk havi 3000 pénzt keres, plusz kap napi ellátás pénzt, de az el is fogy. Plusz a borravalók. Tudom, hogy ez még csak nem is egy rossz kereset valószínű, de akkor is kemény.
És ha már borravaló :) még a vonaton is kell adni a fiúknak, akik kihozták az ételt. A borravaló nekem kicsit stresszes, bár kezdek belejönni, de a mikor mennyit és hogyan adjunk azért zavarba tud hozni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése