2011. március 9.

Goa - GOA - GOOOOAAAA :)

Goát szerettem. Pont azért, amiért a legtöbb utazó nem, mert annyira túristás, hogy még vattakorongot is lehet kapni, amit sehol máshol Indiában. Azért a tehenek itt is mászkálnak, még a strandon is. Néha a kóborkutyabandák meg is kergetik őket, épületes :)


Megmondom őszintén nagyon jól esett kicsit "kilépni Indiából" és feltöltődni: marhahúst és tenger gyümölcseit enni, és nem csinálni semmit. De tényleg semmit. Azaz egyik nap béreltünk robogót, és elmentünk megnézni egy karnevált (erről jön a külön poszt), de ezt leszámítva ittunk, ettünk nagyokat, buliztunk, napoztunk, strandon söröztünk egész nap és fürödtünk. Aludtam, neteztem, feltöltődtem. Strand és a belga srác és az én fejem csücske (akivel értekeztem a Tomorrowlandről - Sanyi erről még beszélnünk kell :) )


A társaság nagyon jó volt, több mint negyven ember a világ minden tájáról, de a brazil és kolumbiai csapat volt a legnagyobb, így a jó hangulat adott volt :) én csak egy embert ismertem előtte, de mindenki nagyon kedves és nyitott volt, mintha mindig is egy nagy csapat lettünk volna.
Annyira belazultam, hogy még fényképezni is lusta voltam, így most ennyi képpel kell beérnetek :)


Ma repülök Trivandrumba, Kerala fővárosába, ahonnan a tervek szerint egyenesen Kovalam tenegrpartján folytaton az utam. Életemben először utazok hosszabb ideig (bár csak 5 nap) egyedül, kíváncsi vagyok milyen élmény lesz.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése