Mivel nekem ez volt az egyik legnagyobb élmény eddig Indiában a látnivalók tekintetében, lesz pár kép előre mondom :)
Hajnalban felkeltem a buszra és öt óra kemény zötykölődés után elértem Alleppeybe, amit a Lonley Planet ázsia velencéjeként emleget. Hát ezt az állítást én bátran kétségbe vonom, bár csatornák vannak a városkában is, de a fő látnivaló mégis a csatornarendszer („backwaters” nekem jobb fordításom hirtelen nincs). Hatalmas szerencsém volt, és találkoztam egy szintén lakóhajózni akaró német lánnyal, nyélbe is ütöttük az üzletet, 2000 Rs. fejenként, hajókázás, szállás és mindenféle étkezések.
Íme a hajónk, kívül belül :)
Még délelőtt elindultunk, és én az egyik ámulatból a másikba estem. Mondjuk engem vízzel és pálmafákkal könnyű lekenyerezni, de szerintem lélegzetelállítóak a csatornák...
Utastársam Miriam, 19 éves német lány, asztalos tanuló és egyedül utazgat Indiában miután 2 hónapig tanított önkéntesként egy iskolában.
Az ebédünk eredeti keralai fogásokból állt, papad, keralai rizs, hal, sambar, sült kókuszos káposzta és kókuszos vegyes zöldség, mindezt eredeti keralai tányérról, azaz banánlevélről.
Délután olvasgattam, csónakáztunk, napozgattam... lazítottunk. Imádtam.
Utána valamivel lakottabb területre értünk... Amit már máskor is sokszor éreztem Indiában, hogy a gyerekek annak ellenére (vagy épp azért) mert szinte semmilyen játékuk, TV-jük stb. nincs, tele vannak élettel és köszönik nagyon boldogok :)
Az egyik falu mellett leparkoltunk,
majd elmentünk kókusz-sört venni. Az emberünk, akitől vettük, és a kókuszsör maga. Az íze leírhatatlan, így ezzel meg sem próbálkozom, legyen elég annyi, hogy nagyon furcsa, nagyon. De 11%-os, szóval a helyiek bátran kóstolgatják.
Utána sétálgattunk egy kicsit a faluban, ahol a gyerekek dél-indiai szokás szerint „do you have a pen for me?” (van egy tollad, amit nekem adsz?) felkiáltással kísértek minket...
Már többször említettem, hogy itt menő a kommunizmus, még a világ végi kis faluban is találni ilyesmiket.
Naplemente pillanatai.
Utána vacsiztunk, kűzdöttünk a szúnyogokkal (nem volt kevés, de én azt hittem rosszabb lesz a helyzet), kóstolgattuk a kókuszsörünk, néztük a csillagokat. Csodálatos élmény.
A képen látszik a helyi buszmegálló, azaz a csónak/komp-kikötő, ahova a csónak rendszereresen, mint egy busz járt.
Másnap reggeli után irány vissza a kikötőnkbe, útközben egy kis forgalmi dugó, a globalizáció és reklámok, majd egy csónaktemető.
Majd fogtam egy buszt és megindultam Kochinba.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése