2011. március 1.

Úton Jaipurból Agrába


A korai indulás után első megállónk útközben a Deeg erőd volt. Egy kis falu közepén van egy viszonylag pöpecül karbantartott erőd és épületegyüttes. Azaz, hogy pontos legyek csak egy része, a többi ismét csak a rohadásé.

Az erődben van pár szép épület, közöttük egy park és rengeteg önjelölt idegenvezető, akiket nehéz levakarni. Az első látvány ami fogadott minket, a palota előtti medence volt.


Utána átsétáltunk a ha'tsó medencéhez, és az még durvább volt.
  




Az egyik kevesbe frekventalt epulet a medence tuloldalan.





Hogy értsétek a kontrasztot, a park és az épületek így néztek ki a szögesdróton belül.




Szép volt és érdekes, sőt találtam egy kedvenc feliratot is, amit sajnos elfelejtettem lefotózni, a wc-t itt „public convenience”-nek nevezték. :))) („közknyelem” vagy „nyilvános kényelem”, de akár lehetne nyilvános megkönnyebbülés is :D)

Utána megállítottuk a sofőrt, hogy az első medencénél lévő palotát szemből is lefotózzuk, azaz a mosóemberek fölötti lépcső tetejére akartunk eljutni. A sofőrnek elkerekedtek a szemei, mi pedig belevetettük magunkat a susnyásba... nem volt olyan vészes, csak egy letépett és még szőrös-bőrös kutyafej mellett kellett elmennünk. Edzodom. A jóízlés miatt nincs fotó, pedig egy pillanatra elgondolkodtam, hogy megborzongtatlak titeket. Is...
És íme a palota szemből a medencével, szerintem szép.


A követező állomás Fatherpur Sikri, ami közvetlen Agra előtt van és egy másik vár/palota.
Itt is lett önjelölt idegenvezetőnk, ezúttal 30 rúpiáért és egy 10 perces rábeszélő mutatványért, hogy vegyünk márványelefántot, amit a családja farag.

A vár egyik bejárata, ha jól mondta Ázsia legnagyobb kapuja, tényleg jó nagy.


A boltívben/kupolában (építészek helyesbítsetek) pedig méhkasok voltak, ami a mezítlábazást különösen izgalmassá tette... :))


Íme az udvar, jobbra egy kapu a palota felé, szemben muszlim temetkezési helyek, (a fehér épület valaki szentnek a sírja) balra egy dzsámá madzsid, azaz mecset.


 
És a főkapu egy részlete, immáron hátulról.


Bementünk a szent sírjához, ahol kis piros madzagok megkötésével lehet kívánni. Meg is tettem :)


Ja és természetese a hajelfedés egy újabb csodás eredménye.


Eszti akció közben, és a kép eredménye.



Aztán átmentünk a palotába, ahol már mindannyian keztünk egy kicsit fényt kapni a hasnoló látnivalóktól, azért íme pár érdekes vagy szép részlete.






Ja és a táj látványa a leszálló esti köddel, valahol itt mászkálhat Frodó és az orkok. Szerintem :)))


Este a hotelban megpróbáltak átverni, hogy a foglalásunk a egy másik saját tulajdonó szállodába szól (ami még ennél is kritikán alulibb volt, nem viccelek, nagyon gaz szobák), ami nem nagyon tetszett, lévén, hogy fáradt voltam az egész napos úttól és még a fejem is fájt, úgyhogy begurultam, és addig kiabáltam az arcokkal, amíg lemondták valaki más foglalását, és kerítettek két szobát az eredeti szállóban. Nem akár milyent, Taj Mahalra volt kilátás a teraszról. Anya pedig kijelentette, hogy új oldalamról ismert meg. :) fejlődik az érdekérvényesítő képességem; you livin’ you learn.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése